2014. november 1., szombat

Halloween 2014

Sziasztok!

Akármennyire is elfoglaltak vagyunk, a Halloweent nem tudtuk kihagyni! :) Gyakorlatilag nem volt kérdés, hogy kihasználjuk a lehetőségét annak, hogy beöltözzünk! A Costás kollégáimmal beszéltük meg, hogy elmegyünk 31-én bulizni és hogy jelmezt fogunk mi is viselni. 

Nagy tervezgetés és készülődés előzte meg az eseményt, főleg a lányok részéről. Megrendeltük a ruhákat, beszereztük a kellékeket, törekedve arra, hogy ne költsünk túl sokat egy maximum évente kétszer - Farsang és Halloween - kihasználható jelmezre. A választásunkra nem fogok kitérni, a képek magukért beszélnek majd! :) 

Sajnos rám esett a sor, hogy zárjak a boltban, ezért csak 9 után tudtunk elkészülni, és átsétálni a többiekhez a városrész központjába. Már majdnem 10 óra volt, amikor odaértünk a pubba, amit megbeszéltünk. Nagy meglepetésünkre elég kevesen voltak és rajtunk kívül nem is öltöztek be. Nem találtunk kifejezetten Halloween témájú bulit, vagy ami meg is volt hirdetve, mégsem tartották meg. Eléggé csalódottak voltunk, azt gondoltuk mindketten, hogy Angliában nagyobb divatja van ennek az ünnepnek. Ráadásul 31-ét megelőzően találkoztunk már kisgyerekekkel, akik maszkot viselve ijesztgették a járókelőket édesség reményében. Ugyanakkor az egyik kolléganőnk mesélte, hogy a Centralban sokkal többen voltak jelmezben, és sokkal több bulit is rendeztek. Most már ezt is megtapasztaltuk. Igaz, a mi tervünk is az volt eredetileg, hogy a Centralba megyünk partyzni, csak sajnos ez kivitelezhetetlen volt. 

Október 31-e előtt megkérdeztem pár vendégünket, hogy ünneplik-e a Halloweent, és egyöntetűen az volt a válasz, hogy ez egy amerikai ünnep. Úgyhogy most már ezt is tudjuk, hogy itt sincs olyan nagy jelentősége a Halloweennek, bár lényegesen többen viseltek jelmezt az utcákon, mint otthon. Valószínűleg itt is az a legjobb, ha az ember hivatalos egy házibuliba, ahol megfelelően ki van dekorálva minden, és mindenki beöltözik. 





Legalább egy kevés dekoráció!


Costa team


Azért jó móka volt, élveztük, hogy jelmezt viselhettünk, és jó volt készülni is rá. :) Csak jövőre jobban meg kell választanunk, hogy hová is megyünk október 31-én! 

Puszi mindenkinek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése