2014. december 6., szombat

Golders Green

Sziasztok!


Beköszöntött a december, az év utolsó hónapja, ami nekünk már a 7. eltöltött hónapot jelenti Londonban. Néha furcsa belegondolnom, hogy már ennyi idő eltelt az érkezésünk óta! Sok helyre eljutottunk már, de az utóbbi hetekben eléggé „programszegényen” teltek a napjaink. Ehhez közrejátszik az is, hogy a heti 1-2 szabadnapunkat keddre vagy szerdára időzítik, amikor is esténként szorgalmasan járunk az angol tanfolyamra. Hogy megéri-e? Biztosan, de ennek csak később fogjuk érezni a hatását. Viszont hosszabb programot nem nagyon tudunk tervezni, mert az utazást is belekalkulálva vissza kell érnünk a tanfolyamra.

Valamint az időjárás is hidegebbre fordult, bár még mindig nem érezzük az igazi telet, mint ami Magyarországra jellemző. A napok többségében szürkén, nyirkosan telnek. Sokszor szitál az eső vagy a köd. Éppen csak annyira, hogy az esernyőt még nem érdemes kinyitni, azonban ha sokáig az utcán tartózkodik az ember fedetlen fejjel, akkor arra eszmél a végén, hogy hazaérve hajat kell szárítania.

Talán az utolsó szép napot kihasználva elbuszoztunk Golders Greenbe, és sétáltunk egy keveset a zsidó negyedben. A kirándulás fő célja az volt, hogy megnézzük, honnan indulnak a buszok a repülőtérre. Nem élesben szerettünk volna keresgélni, bár szerencsére csak az állomás másik oldalára kell átsétálni. A lakóházak között sokkal több az igényesen karban tartott, mint itt Wembley-ben. Nagyobb rendet tapasztaltunk azon a környéken, mint itt, de nem mondanám azt, hogy oda szeretnénk majd költözni. A munkahelyek miatt szeretnénk a közelben maradni, és jó lenne, ha Ricu majd továbbra is tudna biciklivel járni. Ez azonban jövő évi terv lesz, miután januárban visszajöttünk a „nyaralásból”.

Készítettem pár képet Golders Greenben, hogy ti is meg tudjátok nézni, hogy merre jártunk! Bízom benne, hogy az angol tanfolyam után többször eljutunk Londonon belül érdekes részekre, amiről több érdemi fotót tudok majd készíteni!









Puszi mindenkinek!

1 megjegyzés:

  1. Na, végre, sikerült összehoznom ezt a kis reagálást... Szóval..., örülök, hogy újra olvashattunk egy kis beszámolót! :) Pusszantás Nektek is! :)

    VálaszTörlés