2014. június 30., hétfő

Royal Air Force

Sziasztok!

Múlt hét pénteken volt egy közös szabad délelőttünk, ezért úgy határoztunk, hogy elmegyünk megnézni a Királyi Légierő Múzeumát. :) Azért esett erre a választásunk, mert nincs olyan messze tőlünk, hogy elvegye az egész napunkat, és mindketten jobban szeretjük a gyakorlatiasabb, kézzelfoghatóbb kiállításokat. A repülőkiállításnál pedig mi lenne kézzelfoghatóbb? :) Valamint az időjárás is inkább esőre hajlott, úgyhogy jobbnak láttuk, ha benti programot választunk.

Tudni kell, hogy Londonban a legtöbb múzeum ingyenesen látogatható, aminek nagyon örülünk, mert így egy kis kultúrát is szívhatunk magunkba (nem csak az angol nyelvet)! Többek között a RAF Múzeumba is díjtalan a belépés. 

A kiállítást a régi Hendon repülőtér volt hangárjaiban rendezték be a legmodernebb technikai eszközök segítségével. Egyből már a hangárok bejárata előtt két egykori háborús repülőgép jelezte, hogy jó helyen járunk. A belépés után pedig a múzeum a repülés kezdetétől fogva mutatta be a régen alkalmazott repülőgépeket és szerkezeteket. 

Minden "teremben" alaposan ellátták a vendégeket információval, az érdeklődők rövidebb felvételeken tekinthették meg, hogy mire képesek az adott gépek. Elsőre nekünk talán kicsit sok is volt az angol nyelvű tájékoztatás, de a kis videókat érdekesnek találtuk! 
Részletesen kitértek az első és a második világháború alatt használt repülőgépek bemutatására, még a hős pilótáknak is készítettek egy tablót, ahol kitértek a hőstetteikre, győzelmeikre. Míg Ricut inkább a technikai oldala érdekelte a repülőgépeknek, én élveztem, hogy a múlt egy jelentős részének egy szegletébe nyerhetek bepillantást. Lenyűgözőnek találtuk mindketten a gépeket, hihetetlen, hogy milyen nagyszerű állapotban meg tudták őrizni őket az utókornak! Némelyikük a nagyságával varázsolt el minket, másikuk a tökéletességével, szépségével. Nagyon meglepődtünk, de jó néhány náci gép is helyet kapott a kiállításon, amelyek valószínűleg a háború alatt zuhantak le az angol területeken, viszonylag jó állapotban maradtak, és az angolok pedig megőrizték őket.
Körülbelül egy 3 órát tölthettünk a kiállításon, nagyon élveztük, de a végére rettenetesen el is fáradtunk! Ezek után nem tudom, hogy Ricu hogyan tudott még egy 6-7 órás műszakot ledolgozni, én örültem neki, hogy szabadnapos voltam. :) 

Most pedig beszéljenek a képek:







A Királyi Légierő jelölésének változásai az évtizedek alatt








Háborús művészet I.





Háborús művészet II.

Kiégett gép maradványai

Ez még csak egy medium méretű bomber... :)


Puszi mindenkinek!

2014. június 21., szombat

Instalondon I.

Sziasztok!

Sokan nem tudjátok még, de nagyon szeretem használni a telefonomon az Instagram nevű alkalmazást. Ennek a segítségével a fényképeket különböző effektekkel láthatjuk el, és megoszthatjuk a világhálón.
Jó szokásomat megtartva, ezt itt is folytattam Londonban. Lefényképeztem ami engem érdekel, vagy ami megragadta a figyelmemet. Ezekből érkezik most egy képes összefoglaló, nagyjából az első hónapunkat felölelve Londonban.
Lesznek olyan képek is, amit már láthattatok esetleg itt a blogon, vagy Facebookon, de a nagy többségét még nem osztottam meg veletek! Jó nézegetést!

Puszi mindenkinek és kellemes hétvégét!

Felszállás előtt, Budapesten

Camden Town


Új bögréink :)

A Tescoban találtuk!



Itt is folytatom a Zóna tornát. 
Első bevásárlásunk az Ikeában.

Csak a Costa! ;)


Reggeli a Costából





Gluténmentes wrap a Costától

Magyar olvasmányom


Vendég visszajelzés :)
Flat white/latte art

Angol olvasmányom

Ealing Broadway




Szemetes összeszerelése :)


2014. június 18., szerda

Turistáskodás

Sziasztok!

Ezer bocsánat, hogy megint eltelt egy újabb hét, és csak most jutok oda, hogy írjak nektek! Ennek több oka is van: a rendszertelen munkabeosztásunk, a foci vb (amit mi is tudunk követni szerencsére), és végezetül pedig, hogy eljutottunk kicsit a Citybe, London belső kerületeibe! :) Ezekről fogok képeket hozni nektek - lesz olyan is, amit facebook-on egyesek már láthattak - , vágjunk is bele!

Előtte gyorsan megjegyzem, hogy még pénteken sikerült nekem is bankszámlát nyitnom egy 3. banknál itt nálunk, úgyhogy nagyon megkönnyebbültünk! A hivatalos papírokat és a bankkártyámat postán fogják elküldeni, ezeket várom most!

Most pedig mesélek egy kicsit a városnézésről: Szerencsére az elmúlt egy hét alatt minden összejött! Szép idő és közös szabad délutánok! Ezért úgy döntöttünk még múlt hét pénteken, hogy kimegyünk a Regent's Parkba. Nagyon jól sikerült a délután, szépen sütött a nap, a park nagyon kellemes, bár még éppen csak érinteni sikerült a területét, mert közép London legnagyobb füves területe! Többek között a londoni állatkert is itt kapott otthont. A korábbi királyi vadasparknak két része van, az Outer Circle és az Inner Circle, amelyek nagyjából kört formáznak meg. Utóbbin belül találhatjuk a Queen Mary's Garden-t, ami közel 400 rózsafajtának ad otthont! Nagyon szép látványt nyújtanak az egymás mellett elültetett rózsák, de akadtak köztük betegesnek tűnő példányok is. Bár előfordulhat, hogy mi vagyunk túl kritikusak! :) A parkban találkoztunk mókussal is - gondolom aki már volt Londonban, annak nem meglepő -, nagyon cukik voltak! Mindenki mondta, hogy gyakori a jelenlétük a füves területeken, ennek ellenére szerintem mindketten meglepődtünk kicsit!
Mindenképpen szeretnénk még visszamenni a Regent's Parkba, hiszen az Outer Circle-t még nem sikerült bejárni, és még csónakázni/vízibiciklizni is szeretnénk a tavon!
Regent's Park, Outer Circle

 

Regent's Park, Queen Mary's Garden



















Tegnap pedig bementünk a városba a kötelező látnivalókat megnézni (egyenlőre csak) kívülről: a Parlamentet, a Clock Towert, a Westminster apátságot, a Westminster-hidat és a London Eye-t. Hatalmas sétát tettünk, én legalábbis munka után eléggé elfáradtam. Ennek ellenére nagyon szép London belvárosa, ahogy sétáltunk hazafelé az egyik metrómegállóhoz sok-sok szép belvárosi házat láttunk, amelyek akár otthon, Budapesten is lehetnének, mert stílusban nagyon hasonlóak.
Igen, elkezdtünk metrózni is, mert úgy ítéltük meg, hogy néha sokkal többet ér, ha több időt tudsz eltölteni valahol. Míg busszal több mint egy óra lett volna a Parlamenthez érni. Gyakorlatilag ahogy kijöttünk a metrótól, egyből a Big Ben tárult elénk. Utóbb megtudtuk, hogy a Big Ben elnevezés a torony legnagyobb harangjáé, ami az órákat üti, és a tornyot pedig Clock Towernek hívják. A Parlament épülete után elsétáltunk a Westminster apátsághoz, amit szintén csak kívülről tekintettünk meg, mert oda is belépőt kell fizetni. Én azért mindenképp szeretném látni a belsejét is, nagyon érdekel, hogy milyen a koronázó templom, és hogy milyen híres emberek lelték meg végső nyughelyüket a templomban. Nem tudom, hogy miért, de valamilyen okból kifolyólag azt hittem, hogy a Westminster apátság nem London belvárosában van, hanem egy kicsit távolabb attól. Ezért nagyon meglepődtem, amikor léptünk párat, és a Parlament mellett beleütköztünk szinte! :)

Clock Tower
Parlament



Parlament
Westminster apátság
Parlament
Westminster apátság hátulja
Westminster apátság








London Eye


Az apátság után pedig átsétáltunk a Westminster-hídon a London Eye-hoz, megnéztük az árakat, tervezgetünk, hogy milyen kombinált "bérletet" vegyünk, hová szeretnénk majd a jövőben elmenni. A London Eye mellett a Temze partján kiépített sétáló övezet van kiépítve, akárcsak Budapesten a Duna partján.
Természetesen rengeteg turista, iskolás csoportok fogadtak minket a belvárosban, de jó volt egy kicsit hozzájuk tartozni, ismerkedni a várossal! :)

Puszi mindenkinek!