2014. június 18., szerda

Turistáskodás

Sziasztok!

Ezer bocsánat, hogy megint eltelt egy újabb hét, és csak most jutok oda, hogy írjak nektek! Ennek több oka is van: a rendszertelen munkabeosztásunk, a foci vb (amit mi is tudunk követni szerencsére), és végezetül pedig, hogy eljutottunk kicsit a Citybe, London belső kerületeibe! :) Ezekről fogok képeket hozni nektek - lesz olyan is, amit facebook-on egyesek már láthattak - , vágjunk is bele!

Előtte gyorsan megjegyzem, hogy még pénteken sikerült nekem is bankszámlát nyitnom egy 3. banknál itt nálunk, úgyhogy nagyon megkönnyebbültünk! A hivatalos papírokat és a bankkártyámat postán fogják elküldeni, ezeket várom most!

Most pedig mesélek egy kicsit a városnézésről: Szerencsére az elmúlt egy hét alatt minden összejött! Szép idő és közös szabad délutánok! Ezért úgy döntöttünk még múlt hét pénteken, hogy kimegyünk a Regent's Parkba. Nagyon jól sikerült a délután, szépen sütött a nap, a park nagyon kellemes, bár még éppen csak érinteni sikerült a területét, mert közép London legnagyobb füves területe! Többek között a londoni állatkert is itt kapott otthont. A korábbi királyi vadasparknak két része van, az Outer Circle és az Inner Circle, amelyek nagyjából kört formáznak meg. Utóbbin belül találhatjuk a Queen Mary's Garden-t, ami közel 400 rózsafajtának ad otthont! Nagyon szép látványt nyújtanak az egymás mellett elültetett rózsák, de akadtak köztük betegesnek tűnő példányok is. Bár előfordulhat, hogy mi vagyunk túl kritikusak! :) A parkban találkoztunk mókussal is - gondolom aki már volt Londonban, annak nem meglepő -, nagyon cukik voltak! Mindenki mondta, hogy gyakori a jelenlétük a füves területeken, ennek ellenére szerintem mindketten meglepődtünk kicsit!
Mindenképpen szeretnénk még visszamenni a Regent's Parkba, hiszen az Outer Circle-t még nem sikerült bejárni, és még csónakázni/vízibiciklizni is szeretnénk a tavon!
Regent's Park, Outer Circle

 

Regent's Park, Queen Mary's Garden



















Tegnap pedig bementünk a városba a kötelező látnivalókat megnézni (egyenlőre csak) kívülről: a Parlamentet, a Clock Towert, a Westminster apátságot, a Westminster-hidat és a London Eye-t. Hatalmas sétát tettünk, én legalábbis munka után eléggé elfáradtam. Ennek ellenére nagyon szép London belvárosa, ahogy sétáltunk hazafelé az egyik metrómegállóhoz sok-sok szép belvárosi házat láttunk, amelyek akár otthon, Budapesten is lehetnének, mert stílusban nagyon hasonlóak.
Igen, elkezdtünk metrózni is, mert úgy ítéltük meg, hogy néha sokkal többet ér, ha több időt tudsz eltölteni valahol. Míg busszal több mint egy óra lett volna a Parlamenthez érni. Gyakorlatilag ahogy kijöttünk a metrótól, egyből a Big Ben tárult elénk. Utóbb megtudtuk, hogy a Big Ben elnevezés a torony legnagyobb harangjáé, ami az órákat üti, és a tornyot pedig Clock Towernek hívják. A Parlament épülete után elsétáltunk a Westminster apátsághoz, amit szintén csak kívülről tekintettünk meg, mert oda is belépőt kell fizetni. Én azért mindenképp szeretném látni a belsejét is, nagyon érdekel, hogy milyen a koronázó templom, és hogy milyen híres emberek lelték meg végső nyughelyüket a templomban. Nem tudom, hogy miért, de valamilyen okból kifolyólag azt hittem, hogy a Westminster apátság nem London belvárosában van, hanem egy kicsit távolabb attól. Ezért nagyon meglepődtem, amikor léptünk párat, és a Parlament mellett beleütköztünk szinte! :)

Clock Tower
Parlament



Parlament
Westminster apátság
Parlament
Westminster apátság hátulja
Westminster apátság








London Eye


Az apátság után pedig átsétáltunk a Westminster-hídon a London Eye-hoz, megnéztük az árakat, tervezgetünk, hogy milyen kombinált "bérletet" vegyünk, hová szeretnénk majd a jövőben elmenni. A London Eye mellett a Temze partján kiépített sétáló övezet van kiépítve, akárcsak Budapesten a Duna partján.
Természetesen rengeteg turista, iskolás csoportok fogadtak minket a belvárosban, de jó volt egy kicsit hozzájuk tartozni, ismerkedni a várossal! :)

Puszi mindenkinek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése