Sziasztok!
Szerdán lejártuk a lábunkat! Közös szabadnapunk volt, és a kötelező bevásárlás után még elmentünk várost nézni. Azt hiszem mostanra a kötelező látnivalók nagy részét sikerült megtekintenünk, még akkor is, ha csak kívülről.
Elmetróztunk a Szent Pál Székesegyházhoz, ami a római Szent Péter Bazilika után a második legnagyobb Európában! Nagyon tetszett mindkettőnknek, mert nem vitték túlzásba a díszítését: nincsenek színes ablaküvegei, egyszerű, letisztult, éppen annyira aprólékos, amennyire kell. Még gondolkozunk rajta, hogy visszamegyünk, és befizetünk egy túrára is, vagy csak egy mise alkalmával belülről is megnézzük részletesen. Ugyanakkor nagyon érdekes, nem egy nagy téren helyezkedik el, mint a Szent Péter Bazilika, vagy az otthoni Szent István Bazilika, hanem az épületek sűrűjében, és ezért nem érzékeljük, hogy mennyire monumentális épület is valójában.
A következő úti célunk a Tower Bridge volt. A székesegyháztól a Millenium hídon sétáltunk át a Temze másik partjára, ahol elhaladtunk a Globe színház mellett is. A sétánk során nagyon hangulatos kis utcákat fedeztünk fel, ami régen a kikötőhöz tartozott. Végül elérkeztünk a Tower Bridge-hez, amit belülről is megnéztünk. Megismerkedhettünk a híd történetével, az építkezés folyamatával, láthattuk a gépházat is, ami a híd felnyitásáért felel, és a világ különleges hídjait is bemutatja a kiállítás. Nagyot dobbant a szívünk, amikor felfedeztük a budapesti Lánchidat is a táblák között! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése