2014. augusztus 25., hétfő

Natural History Museum

Sziasztok!

Ricu telefonja kicsit szórakozik vele, pár napja ugyanis nem ismerte fel a mobil a benne lévő SD kártyát. Emiatt mindent újra fel kellett telepíteni, de sajnos ez azzal járt, hogy elvesztettünk mindent a kártyáról, többek között a csütörtökön a Természettudományi Múzeumban készült képeket is... :(

Az angoloknak is furcsa, de itt már teljesen őszi időjárás van. Megkérdeztem többeket, tavaly augusztusban még nagyon szép nyári meleg volt. Szerencsére még nem esik az eső, de még ha süt is a nap, hideg szél párosul mellé. Így a hőmérséklet olyan 20 fok körüli. Ez okból kifolyólag a közös csütörtöki szabadnapra inkább benti programot szerveztünk magunknak. A választásunk a Természettudományi Múzeumra esett, amely szintén ingyenesen látogatható.

Az aluljáróból feljőve egy nagyon szép épület tárult elénk, ami akár egy régi egyetemnek is beillett volna. Azonban nagyon meglepődtünk, hogy ez a múzeum, mert szerintem egyikünk se ilyen épületre számított. A tetejét vízköpők díszítették, a falakon pedig különböző állatminták sorakoztak felváltva. Az ingyenes belépésnek is megvannak az előnyei, akárcsak a hátrányai is: sikerült az iskolai szünet alatt ellátogatnunk ide, ezért turistákkal és családokkal teli sor várt ránk. Szerencsénkre egész gyorsan haladt a beléptetés, így kevesebb, mint fél óra alatt bejutottunk az épületbe. Ott várt ránk a második meglepetés, mintha egy templombelsőbe léptünk volna. A templomokra jellemző hosszúkás lekerekített ablakokkal, és színes üvegekkel volt díszítve a központi terme. Nem győztünk hova nézni, annyira szép volt. :) Miután túl voltunk az első ámulaton, megkérdeztük, hogy mely kiállítások ingyenesek, melyeket tudjuk megnézni. Igazából két időszaki kiállítást leszámítva mindenhová be lehet menni. Mi végül is eljutottunk a rovarok, emlősök termébe, a Naprendszer és a bolygók termébe, megtekintettük a földrengéseket és vulkánokat bemutatókat, és legvégül sorba álltunk a dinoszaurusz kiállításhoz. Ide vártak a legtöbben, kíváncsiak voltunk mennyire élethűek, mennyire éri meg a várakozás. Érdekes volt, sok mindent bemutattak, érthetően tagolták a tudnivalókat, hogy a gyerekek is könnyen megérthessék és tanulhassanak belőle. Mindkettőnknek ugyanaz volt a véleménye, hogy egy nagyon jó program, de pénzt nem nagyon adtunk volna ki érte.
Kellemes nap volt, 3-4 órát eltöltöttünk a múzeumban, előtte kávéztunk egyet az épület mellett a ragyogó napsütésben, utána pedig finomat vacsoráztunk a szobánkban. :)


Ekkor már csak negyed órára voltunk a bejárattól!







Nemsokára újra jelentkezek, mert ma voltunk a Nothing Hill-i karneválon, amiről szintén beszámolóval készülök! :)

Puszi mindenkinek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése