2014. augusztus 21., csütörtök

Nyelv iskola

Sziasztok!

Azt hiszem, hogy Ricuval mindketten türelmetlenek vagyunk. :) A nyelvi fejlődés szempontjából. Ő is, én én is azt érezzük, hogy a naponta 1-2-3-4 új szó megjegyzése kevés, hogy túl lassan tanulunk. Ugyanakkor ha jobban belegondolok, hogy 3 hónap alatt is mennyit javult az angol nyelvismeretünk? :) Jobban összeállnak a hallott mondatok, könnyebben értelmezzük őket, legyen szó közvetlen vagy telefonos beszélgetésről, és a már megtanult szavakból gyorsabban képezünk mondatokat.

Szóval nincs okunk a panaszra, és szépen haladunk, de megpróbálunk még több lehetőséget kihasználni az angol nyelv elsajátítására. Ezért elmentünk a lakótársainktól ajánlott nyelviskola próbaórájára. Először felmérték, hogy hol tartunk, utána pedig ajánlottak egy csoportot, aminek az órájára beülhettünk. Megnézhettük, megtapasztalhattuk, hogy mennyire tetszik nekünk. Mivel jó élménynek találtuk, ezért Ricu már be is iratkozott a tanfolyamra, nekem még meg kell beszélnem a Costában, hogy támogatják-e. Szerencsére Ricunál elég pozitívan álltak hozzá, reggeli műszakra fogják osztani a kurzus napjain, vagy megkapja szabadnapnak, hogy tudjon pihenni. 

A tanfolyam 4 hónapig tart, heti 2 alkalommal tartják. Lehet hiányozni, mert a 4 hónap letelte után is bepótolhatóak az órák. Nem konkrét tananyagot követ a tanárnő, így nem jelent problémát az óra kihagyása, és majdani pótlása, és maximum 6 hónap alatt kell befejezni. Még biztosat nem tudunk róla, de azt mondják, hogy a tanfolyamot vizsgával zárják, amiről bizonyítványt is kap az ember, amit értékelni szoktak a munkaadók. :) Ricu már elkezdte, 2 órán volt eddig, de csak jókat tud mesélni róla. Egy órára már én is ellátogattam, nekem is tetszett, ezért nagyon remélem, hogy minél előbb tudok csatlakozni hozzájuk! :)

Nem a nyelviskolához kapcsolódóan, hanem a hazalátogatáshoz: Az egy hét vakáció alatt befizettünk egy 3 napos 2 éjszakás wellness kikapcsolódásra Gyulán, amit október 13-14-15-re le is foglaltunk. Ez hétfő-kedd-szerdai napra esik. Jó lesz egy kicsit kiszakadni a megszokottból, és ténylegesen pihenni, relaxálni. Úgyhogy ennek tudatában kell nekünk is szervezni az otthoni napjainkat, hogy mindenkire jusson egy kis időnk! :) Már nagyon várjuk, hogy láthassunk Titeket, reméljük gyorsan eltelik az idő októberig! :)

Puszi mindenkinek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése