Sziasztok!
Megérkezett Londonba a március, lassan közeledik a tavasz! Nagyszerű érzés, hogy egyre hosszabbak a nappalok, és lehet kintre is programot szervezni!
Még visszakanyarodva a februárhoz, a hónap közepén lejárt mindkettőnk angol tanfolyama. Szeptember elejétől kezdve jártunk szorgalmasan hetente kétszer, egészen februárig. Tényleg kihasználtuk a féléves időtartamot, de nem is szóltak ránk előtte, hogy abba kellene hagynunk. Sokat tanultunk belőle, főleg kifejezni magunkat. Nagyon sokszor kellett 20-30 perc alatt írni egy rövidebb fogalmazást, amit az óra folyamán fel kellett olvasni, elő kellett adni a többieknek.
Továbbá volt még egy kötelező prezentáció is, amit mindenkinek a saját hazájáról kellett tartania. Rengeteg tapasztalatot gyűjtöttünk az előadások alkalmával, nyugodtabbá váltunk a szóbeli kommunikáció során. Mindig kaptunk visszajelzést a csoporttársainktól és a tanárnőtől is, hogy megtudjuk, hogy a következő alkalommal mire kell figyelnünk. Hasznos kifejezéseket, betűszavakat tanultunk az órákon, amit a gyakorlatban is használnak az angolok.
Meg szerettük volna köszönni a Tanárnő segítségét, ezért múlt hét kedden felmentünk a nyelviskolába. Köszönetképpen vittünk neki virágot és finom Szamos csokoládét. :) Nagyon örült neki, egészen meghatódott. Telefonszámot cseréltünk, megadtuk egymás elérhetőségeit, hogy a jövőben is tudjuk tartani a kapcsolatot.
Örülünk neki, hogy felmentünk elbúcsúzni a csoporttól. E nélkül olyan üres, lezáratlan lett volna a tanfolyam. Így lett kerek egész, és nyugodt lelkiismerettel mondhatjuk azt, hogy elvégeztünk egy 4 hónapos angol kurzust.
Igaz, még februárban, a hónap utolsó péntekje az álmodozásról és tervek szövögetéséről szólt. Nagyon szépen sütött a nap, csak hideg szél fújt. Ennek ellenére miután végeztem és hazaértem, kimentünk sétálni az egyik közeli parkba, amit még nem fedeztünk fel. Teljesen rendben van tartva, igazán igényes zöldövezetről van szó, és még viszonylag elég nagy a kiterjedése is. Sétáltunk egy órácskát az elképzeléseket megosztva egymással. Közben készítettem pár képet a tavaszi hangulatról: már megjelentek az első virágok a parkban! :)


Legközelebb viszont visszamegyünk a télbe, ugyanis pénteken elutazunk Franciaországba síelni egy hétre! Már nagyon várjuk, igazán ránk fér a tényleges kikapcsolódás és pihenés!
Addig is sok puszit küldünk mindenkinek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése