Sziasztok!
Mindenkinek nagyon szépen köszönjük, aki szorít/ott értünk, gondol ránk, nagyon jól esik! Valamint nem hiába tettétek, mert Ricut is felvették a Nando's-hoz, igaz, ez csak vasárnap derült ki, de a lényegen nem változtat! :) Szuper érzés, és nagy megkönnyebbüléssel tölt el minket is, hogy lassan rendeződnek a dolgaink! Ricut egyenlőre csak 20 órásként tudták felvenni, azonban amint lesz üresedés, egyből őt fogják átrakni 40 órás munkaerőnek. Csütörtökön kell bemennie a boltba, és ha minden igaz, akkor már kezdeni is fog!
Én pedig egy betegség miatti emberhiányból adódóan már tegnap elkezdtem dolgozni a Costában, így már a 2. napomon vagyok túl! Nagyon tetszik, forgalmas, mindig van mit csinálni, remek a hangulat, és így nagyon gyorsan letelik a 7,5 órás műszak! Sokat számít, hogy korábban, otthon is Costás voltam, mert így csak 1-2 ital, a szendvicsek és a sütik az ismeretlenek. Mindezek ellenére ugyanúgy csinálok már mindent: kasszázok - lényegesen gyorsabban megismerkedem az angol apróval, haha - , kávézgatok, kiszolgálok, lobbizom, mosizom, stb... Mindezek mellett egyenlőre, amíg áttanulok minimálbérre vettek fel, de amint tényleges emberként lehet számítani rám, átraknak barista maestro órabérre. Remélem ez pár hét alatt megtörténik, és akkor majdnem ott folytathatom, ahol abbahagytam itthon.
A munkahelyi sikerek örömére szombaton elmentünk Ricuval alapvető túlélőkészletet vásárolni az Ikeába: saját tányérokat, poharakat, evőeszközöket, késkészletet és egy serpenyőt! Most már csak egy nagyobb bevásárlás hiányzik az alapvető élelmiszerekből, és akkor semmi nem állíthat meg minket, hogy birtokba vegyük a konyhát egy-egy főzés erejéig!
Amúgy a hétvégék jelenleg - amíg tart a futball szezon - telt házasak itt a Wembley-ben. Már kora délelőtt ellepik az utcákat a két csapatnak a mezeibe öltözött szurkolói csapatok, folyamatos a kiabálás, a szurkolói rigmusok kántálása. Ilyen egy átlagos hétvége a Wembley-ben. Szerintem ezt nem lehet megszokni, olyan, mintha minden hétvégén egy-egy fesztiválba csöppennénk. Ilyenkor az egész stadion körül dugó van, a leggyorsabban gyalogosan lehet közlekedni, de sajnos ez munkába nem lehetséges. Így az átlagosan 30 perces utazás kitolódik 1 órásra... Nagyon bosszantó tud lenni. A következőkben feltöltök pár képet a környékről, illetve a Costa környékéről.
![]() |
Wembley Park Station |
![]() |
Wembley Park Station |
![]() |
Olympic Way; ez még nem számít szurkolói tömegnek! |
![]() |
Ealing Common (Costa környéke) |
![]() |
Ealing Common |
![]() |
Ealing Common |
Szinte hihetetlen, hogy másfél hét alatt találtunk mindketten munkát, át tudtunk költözni egy nagyobb, élhetőbb szobába! Nagyon szerencsések vagyunk, bár úgy érezzük, hogy meg is tettünk mindent a szerencsénkért: amint megérkeztünk, egyből mentünk munkát keresni, és dobáltuk szét az önéletrajzainkat. Ezek után lassan elkezdődnek a dolgos hétköznapjaink, hétvégéink. Jó lesz végre egy kis rendszert - 2 vendéglátós beosztással mennyire lehetséges?! - vinni az életünkbe!
Reméljük mindenki jól van otthon, családtagok és barátok egyaránt, sok puszit küldünk mindenkinek!
Nagyon vártuk már, h mi lett... gratula again! :)
VálaszTörlésGratulálunk Ricunak is! Mi jól vagyunk:-)
VálaszTörlésMár nagyon vártuk ezeket a jó híreket, hosszú volt a hétvége, örülünk a sikereteknek, , itthon minden ok, mill puszi:)
VálaszTörlésGratula Mindenkinek! Megint csak ismételni tudom magam: szomorú az országunkra nézve, (de persze nektek óriási szerencse!), hogy ha összehasonlítjuk az ottani és az itteni munkakeresést, hol, mennyi időbe telik...
VálaszTörlésAzt meg lehet tudni, hogy az ottani minimálbér/barista maestro bér mennyi egy itthonihoz viszonyítva? Illetve (amennyire beleláttok), mennyivel éltek/élhettek majd ilyen bérekből ott jobban/rosszabbul az árakhoz viszonyítva? Csak kiváncsi vagyok.
Itt minden oké, én beteg voltam egész múlt héten, nem is voltam melóban, - amit csak azért nem bánok, mert sok időt voltam a Pockokkal. Bár ez nem teljesen szórakoztató mostanság, mert eléggé durván dackorszakosak. Az egyik pillanatban a legdrágább, legsegítőkészebb és legszófogadóbb dumagépek, a másikban vérengző, nyálukat csorgató és vicsorító vadállatok. :D
Dodi mai gyöngyszemei:
"Miért kell a bácsira bukó?" "Kötelező".
Reggel mondom nekik, hogy vége a játéknak, öltözünk. (Ilyenkor általában jön az elrohanás, vagy az oltári hiszti). Ehelyett Dodi berohan a szobába, leveti magát a matracra. Kérdezem, hogy: "Na, mi történt?" Erre ő: "Dodi szófógadó." :D
Puszilunk Titeket!
Jaj de jó felőletek is hallani, Dodi gyöngyszemei megmosolyogtatott minket! :) Összehozhatnánk vmikor egy skype beszélgetést, amikor mindenki ráér!
TörlésAz angol minimálbér, amit mindenki megkap, aki dolgozik, az 6,31 font/ óra. Ebből nem sokat vonnak le.
Ami itt drágább az a szállás és a közlekedés. A kaja, ha nézi az ember, hogy mit vesz az nagyjából ugyanannyi. Van itt is Lidl, Tesco, Asda (ami hasonlóan olcsó).
Nekünk a szállás 134 font hetente (kb. 50eFt), 20 font a heti buszbérlet és ahogy saccoltuk 200-300 font lesz egy havi kajánk. Ehhez már csak kozmetikum, meg élvezeti szerek jönnek (lásd: Noncsi-ruha:P)
Durván, azt lehet mondani, amit már otthon is kiszámoltunk, hogy nagyjából az egyikünk fizetése elég az itteni életre, a másikunké meg mehet a malacperselybe!
Hmm ez is elgindolkodtato :-) Koszu az infokat! Skype csak hetvegen eselyes vmikor.
VálaszTörlés