Sziasztok!
Nem lesz egy hosszú bejegyzés, de mindenképpen meg szeretnénk osztani veletek az információt: Reméljük nem iszunk előre a medve bőrére, de nagyon valószínű, hogy Ricu is megkapja a munkát a Nando's-nál a próbaműszakja után! :) Holnap délelőtt fognak neki telefonálni, hogy felvették-e, de este már úgy búcsúztak el tőle a vezetők, hogy akkor jövő héten találkoznak!
Ricu is szimpatikusnak találta a kollégákat, segítőkészek voltak vele az ott töltött ideje alatt. Szinte egész végig grillen volt, a monitor alapján készítette a csirkéket a különböző pácokkal, hol elvitelre, hol pedig helyben fogyasztásra. 5 órát töltött bent, én már nem is tudtam, hol marad ilyen sokáig, mert nekem csak 3 óra volt a próbaműszakom. Viszont hozott vacsit, egy negyed grillezett csirkét, közepesen csípős fűszerezéssel! Nyam-nyam, finom volt, jól megvacsoráztunk belőle!
Jó szokásunkhoz híven megünnepeltük 1-1 sörrel a jól sikerült próbanapot, és Ricu "elrendelte", hogy holnaptól mehetünk rendesen bevásárolni, töltsük fel a hűtőt minden finomsággal! Valamint holnap tervezünk még elmenni az Ikeába - itt van tőlünk egy 10-15 percre busszal -és veszünk saját magunknak tányért, evőeszközt, a legszükségesebbeket, hogy rendesen tudjuk használni a közös konyhát. Evőeszközből például nagyon kevés van, és ezt az oldalt inkább az jellemzi, hogy mindenkinek van saját étkészlete a saját szobájában. Úgyhogy a mi túlélésünkhöz is elengedhetetlen! :)
Remélem szépeket fogtok álmodni a jó hír után, vagy aki holnap olvassa el a bejegyzést, annak pedig legyen szép napja, kellemes hétvégéje!
![]() |
Finger selfie by Nando's |
Puszi mindenkinek!
Ismét egy nagy mosoly! Jó a finger selfie is! :) Azért belegondoltam, hogy a forró grill mellett tölteni egy műszakot nem lesz semmi... Nektek is jó 7végét! Pusszantás!
VálaszTörlés